Az érdi önkormányzat egyetlen közbeszerzési eljárás keretében döntött közel nettó 15 milliárd forint elköltéséről.

A nyertes cégekkel keretmegállapodást kötöttek magasépítési munkák elvégzésére, közhasználatú létesítményeinek építésére - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből, amelynek eredményéről a hvg.hu számolt be. A beruházásokat a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében, uniós támogatás felhasználásával finanszírozzák.

A közbeszerzésen nyertesként kihirdetett konzorciumot a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester három gyerekének tulajdonában lévő - 2015 júniusában alapított - Fejér-B.Á.L. Kft. vezeti. A konzorcium tagja még a számos kormányzati beruházást megvalósító, Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau Kft., valamint a Mészáros-közeli (hivatalosan bizalmi vagyonkezelő által tulajdonolt), több csarnokot-stadiont építő ZÁÉV Építőipari Zrt.

A közbeszerzés érdekessége még, hogy a szerződés előzetesen becsült összértéke 14 839 848 232 forint volt, s a közbeszerzési dokumentum szerint a végleges érték is pontosan ennyi lett: 14 839 848 232 forint.

Az eljárás eredményét már tavaly decemberben kihirdették, a szerződést december 19-én alá is írták a nyertesekkel.

A négy évre szóló keretmegállapodás része az érdi önkormányzat közbeszerzési hirdetménye szerint:

  • Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény kialakítása,
  • Érd Megyei Jogú Város szakképzési intézményrendszerének fejlesztése,
  • Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója, bővítése - középfokú oktatás fejlesztése,
  • Fenyves-Parkvárosban köznevelési centrum építése,
  • Teleki Sámuel Általános Iskola rekonstrukciója.

A képen Orbán Viktor miniszterelnök és T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere látható a Modern városok program keretében kötött megállapodás sajtótájékoztatóján Érden, 2015. július 3-án, a kép forrása: MTI Fotó/Illyés Tibor.